Mivel a pianínó öcsém szobájában van, valahányszor leülök elé, a földre hányom öcsém kaotikus ruhahalmát a zongoraszékről. A múltkor megkeresett emiatt, azt mondta, az eljárásom ellen semmi kifogása, de legyek szíves zongorázás után a ruhákat  következetesen visszahányni a székre. Azóta szent a béke.

Hová viszi ez a nagy adat ezt a kis programot?

A szakítás olyan, mint amikor kettétörünk egy faágat. (Épp ezért, míg a magyar "szakítani" ige is kifejező, nagyon találónak érzem az angolban és németben is megjelenő "törni" igét.)
Az öreg és/vagy száraz (mondjuk inkább úgy: gyenge) faág könnyen kettétörik, még némi por is kihull belőle. A fiatalabb ág nem. Az hiába erőlteti az ember, csak hajlik. A vékonyabbak aztán talán megadják magukat, de van olyan, amit aztán felváltva kell hajlítgatni mindkét irányba, meg rángatni, csavarni, és mikor az ágak talán már el is váltak egymástól, de a hajlékony kéreg még mindig összeköti őket, akkor tekerni és feszíteni, amíg csak az is el nem szakad... És akkor ott állunk, kezünkben a két meggyötört, szerencsétlenül kinéző, szétszakadt faággal, ami ráadásul nem is két faág, hanem - ahogy ez rajtuk mindaddig látszani fog, amíg bicskával le nem faragják a szétroncsolt végeiket - félreérthetetlenül egy faágnak a két része; egy faág, csak kettőbe törve.

Kihúzófilccel centis határvonalat húzni a naptárban a tegnap és a ma közé, hogy úgy tűnjön: van különbség.
Centit keresni, és megmérni, hány centivel vagyok magasabb, mint tegnap.
Beleordítani az éjszakába, hogy "hejh burzsoá! hejh proletár!"
Égkék trabanttal száguldani az élet országútján.
És nevetve lehagyni a visszapillantóban motorozó rendőröket, akik gyorshajtásért üldöznek.

Egyszer megoldom, hogy egy napom végig szabad legyen, fogom magam, telerakom a zsebemet aprópénzzel, aztán végigjárom az aluljárókat, és meghallgatom az összes utcazenészt, amire amúgy az embernek sosincs ideje.

Majdhogynem ellenállhatatlan késztetést érzek, hogy egy iwiwes ismerősöm most feltett, "intim pillanat" című képére, amin a barátnőjével csókolózik, odakommenteljem, hogy: "intim: Bizalmas, csak a legszűkebb körünkre tartozó. (Magyar Értelmező Kéziszótár, Akadémiai Kiadó, Budapest)".
Persze ez is az én hibám: minek nézegetem az ismerősöm képeit?
Meg az is igaz, hogy elég régi kiadású szótárat idéztem. Talán be kéne szereznem egy frissebbet, hátha abban már más áll.

Csak annak jut eszébe egy épületből sietve kilépve, s az őt csupán pár másodperccel megelőzve távozót se jobbra, se balra nézve nem találva automatikusan felfelé, az épület homlokzatára is nézni, aki gyerekkorában elég Pókembert olvasott.

"Az a hang, amit nem ütsz le, nem lehet hamis" - kaptam egy szakértő tanácsát. Tartom is hozzá magam. Bár belegondolva egy nem túl komplex hangzathoz tizenkét félhang közül legalább három vagy négy passzol, azt még találomra is egész jó eséllyel eltalálhatja az ember.
Csak kérdés, hogy az ember egy kísérethangot akar eltalálni, és örülni, hogy sikerült igazodnia a dallamhoz, vagy úgy dönt, hogy mostantól ő lesz a dallam...

Felhasználó-szintű értékelés a Windows és a Linux különbözőségéről: az utóbbi sokkal elegánsabban fagy le.

Kéne az iwiwre az Ismerőseim friss képei alá egy Ismerőseim frissen törölt képei. Sok mindent elmondana.

Nincs mit mondanom.

"Légy őszinte! X.Y. tőlünk nem tudja meg, hogy mit gondolsz róla. Csak összesített eredményt fog látni."

(iwiw.hu, Egymás szemében nevű alkalmazás)

Ez most itt kicsit olyan, mintha a Paradicsom után a Paprikából is kiűztek volna. Pedig abban van a vitamin. Úgy tűnik, beteg leszek.

Hogy útálom ízét a sárga mézes negrónak...

Színes felirat egy üzlet ajtaján:
"Élni jó!
Bejárat a másik ajtón"

Osztályfőnököm véleménye a Dogma című filmről:
"Nem szeretem az ilyen filmeket. Csúnyán beszélnek benne."

Egyszerűen nem értem, hogyan tölthet be a világgazdaságban vezető szerepet egy olyan ország, amelynek lakói csak úgy tudnak kilencvenkilencet mondani, hogy "négyszerhúszplusztízmegkilenc".

Csoki = öröm.
és:
Megosztott öröm = kétszeres öröm.
de:
Megosztott csoki = feleannyi csoki.

Hol a hiba?

Egyesek még nálam is messzebbre mentek az ellentétek ütköztetésében.
A Ferenciek teri aluljáróban a breaktáncosok poposított Yann Tiersen-zenére pörögtek a fejükön.

És nem robbant!

A fogorvosom szerint én egy akkora gyökér vagyok, hogy azt már kezeltetni kéne.
Sajnos hirtelen semmi frappáns válasz nem jutott az eszembe.

-No, akkor emeljük meg ezt a zongorát!
-Pianínót.
-Az mi?

Rájöttem, hogy a harc feladása nem vereséget jelent, hanem békét.

Kéne az iWiWre egy Kit nem ismerhetek menüpont,
a YouTube-ra egy Not related,
a Google-re egy Rossz napom van,
a blogterre egy Jött és bezár.

Van olyan, hogy freudi mellékattintás?

Egy időben gyűjtöttem mindazon balszerencsés eseményeket, amiket a különböző körlevelek ajánlgattak nekem abban az esetben, ha nem küldeném el őket tíz barátomnak. Egy ideje már nem kapok ilyeneket, de éppen ráakadtam a listára. Mindezek várnak tehát rám a jövőben:
a balszerencse felém fordítja ocsmány fejét, félelmetes szerencsétlenséggel kell szembenéznem, nem teljesül a kívánságom, soha többet az életemben nem fogok jót szeretkezni, teljesül a kívánságom ellentéte, 5 kilót fogok hízni, fogakat növeszt a nadrágom és szétmarcangolja a nemi szervemet, fel kell készülnöm a legnagyobb sokkra az életemben, szerencsétlenség lesz úrrá rajtam 10 párkapcsolatban 10 éven át, egész életemben szegény leszek és úgy is halok majd meg.

Igyekszem lélekben felkészülni.

Nem mondhatom el senkinek,
nem mondom el hát senkinek.

Remélem, a művészektől elvárják, hogy rendetlenek legyenek, és akkor két legyet ütök egy csapásra.

Nemrég megvádoltak, hogy valótlan dolgokat állítok a blogomon.
Rágalom, persze. Nincs is blogom.

Az jutott az eszembe, hogy mennyivel egyszerűbb lenne ma (illetve a jövőben) minden, ami az 1984 főszereplőjének munkaköréhez tartozott. Nem kell újságokat visszavonni, átírni és újra kiadni - az internetes hírközlés világában percek alatt elintézhető, hogy egy-egy archív hír másképp szerepeljen a weboldalon, mint ahogy annak idején felkerült. (Az Eurázsia / Kelet-Ázsia-váltás például egyetlan kattintással megoldható lenne.)

-Dehogy vagyok szép! Nézd például ezt a ronda anyajegyet a nyakamon!
-Attól csak még szebb vagy. - És odahajolt, hogy csókot nyomjon az anyajegyre, de ő félreugrott:
-Hozzám ne érj! Így is megsülök!
-Jó, akkor írok róla egy szonettet.
És így is tett.

Az jutott az eszembe, hogy az ember a Gmailben rákattintana arra a "Kapcsolat részletes adatai" gombra, és akkor felugrana egy összefoglalás, hogy "először találkoztam vele ekkor és ekkor, azóta találkoztunk ennyiszer, alapvetően kedvelem, ez meg ez idegesít benne, ennyiszer meg ennyiszer vesztünk össze, ennyit vagy annyit tennénk meg egymásért", és akkor az tök jó lenne biztosan.

Archívum